: a harsonáról

Fúvósklub
Esszé a rézfúvós élet szépségeiről, és hátulütőiről (Avagy miért is drog a harsona?)

A függőség tünetei: tükör simára fújt nedves ajkak, meghatározott részidőn belül légyegesen több oxigén felvétele az átlagosnál, rézfúvós hangszeren megszólaltatott dallam észlelése esetén, maximális koncentrálás nyitott fülek mellett. Aki ezeket a tüneteket észleli magán, az felkészülhet arra, hogy hamarosan újra a „szer” után nyúl majd. Milyen „szerek” is ezek? Több fajtája is létezik, hazánkban öt csoportra bonthatók: Trombita, Kürt, Bariton, Harsona, Tuba. Hatás: Mindenkinél más. Egy kicsit komolyabbra fordítva szót (azért nem esünk túlzásokba ), aki a fentiekben felsorolt hangszerekkel akármilyen szinten foglalkozik, vagy esetleg foglalkozott, az tudhatja, hogy nem mindennapi hatások, és mellékhatások érik az embert. Ezeket az érzéseket, érzelmeket, hatásokat szeretném megosztani veled kedves olvasó, személyes tapasztalatok alapján. Következzék a válasz arra, hogy hogyan is éli meg a fura életmódot, egy rézfúvós középiskolás.

Először is el kell mondjam, hogy az én függőségem egy harsona nevű „szer” okozta. 10 éve kezdődött, és azóta a mai napig is tart, és remélem életem végéig tartani is fog. Elvonó kúrára nem fogok menni! Ahhoz, hogy teljes ámulatba essek, egy nagyon fontos dolgot kell űzni állandóan, nagy rendszerességgel. Ez nem más mint a GYAKORLÁS! E „kellemes” időtöltés nélkül nincs siker! Ahogy már említettem, a gyakorláshoz nagy lelki erő és kitartás kell, ezért igyekeznünk kell minél elviselhetőbbé tenni.

Én minden napot, a jól megérdemelt reggeli után, egy kellemes befújással kezdek. Ennek sikeressége elmozdíthatja a napod egy nagyon jó irányba. A befújásnál kiderül, hogy hányadán is állsz ma a hangszereddel, azaz milyen forma is várható a délutáni gyakorlásra, vagy éppen az esti koncertre! A koncert egy nagy fordulatokkal teli esemény, itt minden megtörténhet. A befújás után a lelkiismeretes diák nem csinál mást, mint elindul az iskolába. A vérbeli gyakorló zenész, az iskolába is magával viszi a hangszerét, hogy megspórolva a hazamenetelre szánt időt, egyből tudjon menni a suli után a zeneiskolába gyakorolni. A buszon való utazás reggel fél nyolckor egy iskolatáska, egy tornazsák, valamint egy másfél méter hosszú, és nagyon nehéz harsona kíséretével történik. Ez számtalan konfliktusra adhat okot kezdetben a sofőrrel, majd a reggeli türelemről híres utazóközösséggel. Az előbb említett felszereléshez csak annyit fűznék hozzá, hogy nem kell kondi terembe járnom. Hiába, a harsonának valóban nevelő hatása van. Az iskolában az első két órában igyekszem kipihenni az előző napi gyakorlás, és a reggeli befújás okozta fáradalmakat (ha vannak fáradalmak, ha nincsenek akkor is pihenek). EZ NEM KÖVETENDŐ, csak én csinálom így, aki eddig figyelt az első két órán, az figyeljen továbbra is! Ilyenkor az órára való figyelmemet a minimálisra csökkentem. Mondhatnám úgy is hogy csak testben vagyok jelen a tanórán. Természetesen létezik itt is kivétel. A nap további részében elkezd hiányozni a hangszerem, melyre a portás néni vigyáz. Ha a nap közepe táján akad egy lyukas óra, akkor megfogom a harsonám, és elindulok a zeneiskola felé, hogy pötyögjek pár hangot ebben a kevés 45 percben. Ha nincs lyukas óra, akkor létrehozok magamnak egyet. A középiskolában okosnak kell lenni, és jóval meg lehet növelni a hangszerjátékkal az esélyt arra, hogy az adott intézményben bizonyítványt szerezzünk. Aktív résztvevőnek, és szereplőnek kell lenni az iskolai rendezvényeken, és máris mindenki jól jár! Sok tapasztalatot nyerhetünk egy-egy színpadra lépéskor, élvezve a hálás közönség örömét. Ez a siker mindennél többet ér. Igazán megbecsülnek a pedagógusok, abban az intézményben, amely nem zenei szakirányú suli. (Én például egy műszaki szakközépiskolába járok.)

Az iskolatársak már egy érdekesebb kérdés. Engedjétek meg, hogy megosszak veletek pár beszólást, melyet akkor mondtak, amikor megláttak a suliba hangszerrel a vállamon.

- A Rockzenét kedvelő egyén: „Mi van Gábor Edda koncert lesz?”
- Az ének-zene órákat ritkán látogatott egyén: „Ez az a húzogatós trombita?”
- A roma diák: „Játszd el a Bódi Gusztit!”
- A falun nevelkedett diák: „ Ez a gyerek tyúklétrán is tud játszani!”

Ilyenkor rájön az ember, hogy tulajdonképpen nem is olyan népszerű a hangszere, mint amennyire gondolja. A szomszédok mindig megtanulják, és napról napra tudatosítottam is bennük, míg egy napon jelezték, hogy már sikerült nekik egy életre megtanulniuk a harsona szót, így abba kellene hagynom a napi 3 órás ismeretterjesztést. A gyakorlás helyszínét tehát érdemes jól megválasztanunk. A zeneiskolában kevés a terem, és sok az ifjú tehetség, így nagy harc van a termekért. Tudom ajánlani a remek akusztikával megáldott mellékhelységet, hol mindig lehet a gyakorlás szünetében kihez szólni. Akár az épp egy fogmosásra beszaladó fuvolatanárhoz, vagy akár az éppen trónoló leendő tehetséges muzsikushoz. A kellemetlen illatokkal sajnos küzdeni kell, de a zene az zene. Ugyan ez a probléma a másik hellyel is, ahol még „dudálni” szoktam. Ez nem más, mint a dohányzásra kijelölt hely, mely minden intézményben van, és általában az épület valamely eldugott részén lehet megtalálni. Itt mindig nyugalom van, és tudok hódolni néha a káros szenvedélyemnek is. A cigaretta káros, és csúnya büdös, de aki sokat játszik rezes hangszeren, annak javaslom, hogy gyújtson egyszer rá akkor, amikor abszolút nullára lefújta az etetőjét. Meglepő édes érzés fogja eltölteni a szájüreg területét. A poént itt most lelőttem, így már nem ajánlom senkinek, hogy kipróbálja, mivel nagyon káros.

A szakmához hozzátartozik a hangszerápolás is, ami elengedhetetlen egy jó hangszerjátékos számára. Nem élvezhető a zene, ha nem csúszik jól a zug! (ebben az esetben nem csak a zene nem élvezhető. Igaz lányok?) A zugot zsírozni rendszeresen kell, egy fogkrémszerű krémmel, melyet első ránézésre a patikában keresnénk, pedig a hangszerboltban találunk meg. A tökéletes csuszamlást akkor érhetjük el, ha egy pár csepp vizet (vagy a trombitásoktól lenyúlt olajat) is ráteszünk a zugra. A vizet a következőképpen tároljuk: A kereskedelemben kapható egy bizonyos márkájú lábgombásodást megelőző spray. Az üres flakont többször mossuk át, és máris megtölthetjük tiszta vízzel, és teljesen könnyedén sprickelhetjük bármikor a zugunkat. Vigyázzunk a horpadásokra! A hangszer érző lélek, vigyáznunk kell rá! Nem úgy mint az egyszeri tubás kollegám, akinek a hangszere megjárta már a hadak útját. Szegényke éjszakázott már az árokban is, szabadesésben saját csúcsait döntögeti, volt már traktorkormány, ékes fejdísz, vállról indítható rakétakilövő szerepében, és olyan dolgokat is bele tettek, melyeket inkább most nem részleteznék. Minden esetre találnánk benne most is jó pár dolgot. Ha az a hangszer beszélni tudna! Ez a tuba nagyon sokat jár így is orvoshoz (orvos=hangszerész).

A következőkben egy hazánkban nagy népszerűségnek örvendő közösségi életérzésről szeretnék írni. Ez nem más, mint az ifjúsági fúvószenekar nevű jelenség. A cikkem elején használt drogos hasonlattal élve úgy is fogalmazhatnék, hogy a fúvószenekar nem más, mint egy csoportterápia. Élvezzük az együttzenélés okozta gyönyört. A zenekarozásról minden muzsikusnak van mit mesélni, így nekem is, és itt elsősorban nem csak az együttzenélést említeném meg. E témáról szóló történetek száma végtelen, így lehetne erről egy külön könyvet írni. A legtöbb esemény megfigyeléseim szerint, egy külföldi turné alkalmával történik. Amint elhagyjuk a Sopron táblát, abban a pillanatban az egész bandát egyfajta valóság show-szerű életérzés tölti el. Zajlanak az események, mintha csak egy forgatókönyv szerint irányítanák. Bármi megtörténhet! Nyílnak a sörös dobozok, sűrűsödnek a cigi szünetek, és az egész utazás egy alkoholtúrába csapna át, de mi tudjuk, hogy hol a határ (csak néha elfelejtjük, hogy tudjuk). Természetesen bulizni úgy igazán csak a koncertek után állunk neki, de akkor nagyon. Ilyenkor megszaporodnak az üres vödröket és a mellékhelységet sűrűn kereső egyének száma. Fantasztikus a hangulat, és ha a fiúk ügyesek, az éjszakában mindig akad valami jó kis „menyecske” , akivel a tripla, illetve a dupla nyelv fortélyainak elsajátításán lehet dolgozni. A hazafelé út mindig szomorú, de a sors általában nem hagy unatkozni minket, így vagy a busz műszaki problémái miatt egy maratoni parkolói focikupa rendezői, vagy egy olaszországi autópályán történő autósüldözésnek vagyunk a résztvevői.

Szerencsére nem csak külföldre, hanem versenyekre is jár az a rézfúvós, aki szorgalmas, kitartó, és gyakorol. Rezes kvintettel, és egyénileg is gyakori résztvevője vagyok különféle megmérettetéseknek. Ezek az igazán kekszes ügyek. Itt már nincs a fúvószenekaros „ápol és eltakar” . A fúvósötösünkhöz gyakran csatlakozik, egy hatodik társ, akit Majlénak hívnak. Őt nem szeretjük, így mindig igyekszünk legyőzni. Sokszor sikerült is. Ha egyedül kell fújnia az embernek, akkor már más a szituáció. Itt más munkáját nem tudod elrontani, csak a sajátodét, így itt a „nagy levegő, had szóljon” elv érvényesül. Izgalmas dolog, mikor dolgozik az adrenalin, egész jó teljesítményeket is kihozhat az emberből.

Dióhéjban csak ennyi, ez valóban csak kis ízelítő, erről a zűrös életvitelről. Az igazi érték mégis csak a zenében van, de a velejáró szépségeket is mindenképp fel kell tudnunk fedezni, és élvezni. Az esetleges kellemetlen dolgokat pedig fogadjuk el úgy ahogy vannak, vagy változtassunk rajtuk.
Jó ansatzot, kellemes gyakorlást, sikeres koncerteket, akik nem zenélnek azoknak jó zenehallgatást kívánok! Fújjatok sokat!

Németh Gábor
e-mail: pozan@freemail.hu